A jótékonysági rendezvényről
Április 19-én a Humana Egyesület, a Bálint Ház és a Katona József Színház szervezésében megvalósult rendezvény alapítványunk, az Igazgyöngy Alapítvány munkájának támogatását tűzte ki célul.
A tökéletesen megszervezett est, a sokféle program, a munkánk bemutatásának lehetőségei, a koncertek, a hely szellemisége sokat adott nekünk.
Sokat, hiszen a támogatás, amit a belépődíjakból, felajánlásokból az est végén megkaptunk fedez majd programokat, jut belőle kríziskezelésre, tehetséggondozásra, táboroztatásra is. A szociális projektünk termékei, a Szuno termékek közül sok gazdára talált, erősítve a készítőikben a munka értelmét, segítve életüket.
És sokat adott a megerősítésben is. Mert az érdeklődők, akik eljöttek, legyen ismerősök, vagy ismeretlenek, tekintetükkel, tapsukkal, kérdéseikkel, javaslataikkal mind azt erősítették bennünk: nem vagyunk egyedül.
Mert ez a munka nem egyszerű. Valahogy úgy alakult, hogy ebben az egész bonyolult problémában ma már a cigány-közösségek előrébb tartanak a velünk való együttműködésben, mint a másik fontos területen, az intézményrendszerben dolgozók. Konfliktusok sorát éljük meg nap, mint nap, érezzük az elutasítást, az értetlenséget, sőt sokaktól a megvetést is, amiért „ezekért” dolgozunk, küzdünk. Hogy nem értjük, amit ők már régen: fölösleges munkát végzünk. Értelmetlen segíteni rajtuk. És egyáltalán mit szólunk bele mindenbe. Sőt, milyen jogon?!
Ilyenkor, egy-egy ilyen rendezvény után, sajnálom, hogy nem látják, nem hallják, mások, itt, hogy nem az ő fásult és elutasító magatartásuk a mérce. Hogy vannak mások, más tudással és tapasztalattal, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Akik másképp látják a másságot, a viszonyulásokat, a rendszereket.
Sokat adott ez az este. Megerősített. Épp azzal a biztatással fordultak felénk, mint ahogy mi fordulunk a mélyszegénységben élőkhöz, azzal, hogy együtt megy majd, sikerül, nem szabad feladni. Semmi esetre sem.
Köszönet érte.