2016/2017 ÉS 2017 nyara

2017. január

Nemzetközi pályázatok eredményei

A 17. Japán Nemzetközi rajzpályázaton Bíró Szabina díjazott lett.

Biró Szabina, 12- 17. Japán Nemzetközi

Országos pályázatok eredményei

“Mi leszek, ha nagy leszek?” című pályázaton diákjaink: Técsi András, Duró Réka, Kogyila Éva  munkája kiállításra került.

A Mosolyra hangolók című rajzpályázaton Juhász Henrietta munkájáért ajándék csomagot kapott.

Juhász Henriett, 11 éves- Igazgyöngy AMI- Mosolyra hangolva

2016. december

Nemzetközi pályázatok eredményei

A Remény Kisemberei Alapítvány „Legboldogabb emlékek az elmúlt 10 évben” elnevezésű nemzetközi rajzpályázaton rajzuk naptárba került Sacchetto Vittoria, Vitális Anikó Janka és Mohácsi Dorina. Rajzukból képeslap készült Karácson Kristóf, Bódi Brendon, Gurbai Vivien és Mészáros Alexandra.

A Szlovén Nagykövetség „Szomszédunk Szlovénia” elnevezésű rajzpályázaton minden résztvevő gyerek egy csokiban részesült.

A Teheráni Gyermek és Fiatal felnőttek festőversenyének 8. Nemzetközi Biennáléján arany minősítést kapott Nagy Renáta, Sass Petra, ezüst minősítést: Varga Máté. Bronz minősítés: Nagy Csenge, Gertner Maja, Balogh Orsolya és Császár Viktor. Rajza kiállított lett Gyöngyösi Rebeka.

A 44. lideicei gyermek képzőművészeti kiállításon elismerő oklevélben részesült Szűcs Enikő és Lázók Kristóf Zsolt.

Országos pályázatok eredményei

A Gróf I.Festetics György Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény „Hungarikum” országos rajzpályázatán Fődíjban és I.helyben részesült: Gertner Réka, I. hely: Jámbor Dorina, I.hely: Varga Lia,  II. hely: Kertész Kincső, II. hely: Horváth Zsanett.

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár karácsonyi rajzpályázatán díjazásban részesült Kolozsvári Kiara és az alsó tagozatosok által beküldött munkák csoportos különdíjban részesültek.

A dabasi Gyóni Turi által meghirdetett rajzpályázaton II. helyezésben részesült Antal Orsolya: Orsi  és II. helyet ért el Varga Mária.

Az érdi Csuka Zoltán Városi Könyvtár Zenei Könyvtára „A természet hangja” elnevezésű országos rajzpályázaton 3. helyezést ért el Csanádi Melánia és az Érdi Ifjúsági önkormányzat különdíjában részesült Rostás Péter.

A jászberényi Jó a kertben Kft MACI és az Erdő rajzpályázatán Kovács Boglárka II.helyezést ért el.

Kovács Boglárka, 7

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából megrendezésre került országos rajzpályázaton II.helyezést ért el Fekete Dominik. Rajzuk kiállításra került: Nagy Renáta, Megyeri Zita, Nagy Zsófia, Kenéz Elizabet és Duró Emma.

A Mapsolutions Zrt által kiírt „Otthontérkép rajzpályázat – karácsony otthon” országos rajzpályázaton III. helyezést ért el Szabó Dominik.

A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. „Anya dolgozik” című országos rajzpályázaton részt vett óvodás mikulás csomagot és emléklapot kapott: Szoboszlai Márk, Ganzé Sándor, Dobrik Dorkás, Muzsnai Hédi, Rácz Kinga, Jenei Zsófi, Szilágyi Péter Kriszti, Fehér Panna, Gyenge Kiara, Iliszi Bianka, Kovács Szonja, Nagy Eszter, Szoboszlai Kitti. Iskolánk emléklapot kapott.

A Kiváló Nevelési Kultúráért Alapítvány országos rajzpályázatán tárgynyereményben részesült Birta Katalin és Török Dávid.

A Lipótvárosi Horvát Önkormányzat „Közös hősünk Zrínyi Miklós” elnevezésű országos rajzpályázaton díjazásban részesült: III.hely: Rózsa Eszter és V. hely: Bódi Jázmin.

Az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája a Pillar Alapítvány szervezésében országos rajzpályázaton kiemelkedő alkotásáért tárgy nyereményben részesült Tóth Liliána.

Az FKF Zrt Újrahasznált világ című gyermekrajzpályázatán Varga Erika fődíjas, Nagy Dorina, Balázs Barbara, Szakál Kata és Varga Vanda díjazott lett.

A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Békéscsabai Egészségnapok rendezvény keretében hirdetett rajzpályázatán elért eredményeink: Duró Emma 2. hely, Molnár Bence 3. hely, Karancsi Elizabet 2. hely.

2016. november

Országos pályázatok eredményei

A hajdúböszörményi Eötvös József Általános Iskola és AMI által hirdetett pályázaton, melynek témája Változás volt, Bagdi Boglárka és Bertalan Dorka díjazott lett.

Az Európai Mobilitási Hét 2016. évi kreatív pályázatán Gróza Zsófia különdíjat nyert alkotásáért.

A “Víz-Jel” Diákalkotók III. Nemzetközi Biennálén Dienes Béla és Török Adrián díjazásban részesültek.

A Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület,a szombathelyi Oladi Általános Iskola és a SZOSZSZC Oladi Szakképző Iskolája a Szent Márton emlékév tiszteletére képzőművészeti és novellaíró pályázatot hirdetett, ahol diájaink alkotásai bekerütek a készülő könyvbe: Vitális Ibolya, Kállai Lilla, Birta Katalin, Balogh Ádám, Mohácsi Arnold, Barna Tamás

A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógynövény Szakosztály által meghirdetett „Kamilla az év gyógynövénye” című rajzpályázaton Aranykamilla díjat ért el I.helyezésével Bujdosó László,  Ezüst kamilla díjat Radics Kitti és Mohácsi Dorina II. helyezésükkel.

A Békéscsabai Meseház által kiírt Kézkivirágzások nyári alkotópályázatán Ajtai József Márk, Hagymási Hanna  és Jován Lili Anna díjazott lett.

Városi pályázatok eredményei

Berettyó Kulturális Központ – Bihari Múzeum Alkossunk együtt! – A Nagy Rajzolás alkotópályázatán Varga Dominika díjazott lett.

2016. október

Nemzetközi pályázatok eredményei

A 2015-ben megrendezett Toyamai Nemzetközi Gyermekrajz és Meseíró versenyen való részvételért Nagy Luca, Tóth Kevin, Balogh Katalin, Nagy Nóra, Kiss Zsófia, Kindris Győző és Nagy Gréta díjazásban részesültek.

Országos pályázatok eredményei

A Balassi Bálint Megyei Könyvtár “Teregesse ki nyári élményeit a könyvtárban!” című kiállítására beküldött pályamunkájáért Habán Vivien,Tóth Letícia, Gulya Réka, Szentmiklósi Illés, Pap Bence, Bőr Ferenc, Kállai Blanka, Pálfi Johanna, Bertalan Lili, Csébi Tamás, Kenéz Elizabett, Szántó Nikolett, Papp Ágota, Bacskai Csenge, Borúzs Boglárka és Hajdú Viktória emléklapot kapott.

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdetett “Sárkányok mindig lesznek…” időszaki kiállításához kapcsolódóan,  Gertner Réka rajza bekerül a kötetbe, amit nyomtatnak a kilenc mesével és a hozzájuk készített illusztrációval.

gertner-reka-12-eves

A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület fennállásának 6 . Évfordulója alkalmából rajz- és fotópályázatot hirdetett óvodás és általános iskolás gyermekek számára “Mit tehetek a környezetemért?” címmel, a pályázaton helyezéseket nem értek el gyerekeink, de munkáik kiállításra kerültek. A kiállítottak: Váradi Béla, Jantyik Kata, Pattyán Dóra, Tarsoly László, Bertalan Szabolcs, Tóth Kamilla, Horváth Barbara, Dienes Béla.

A Pestszentimrei Református Egyház “Soli Deo Gloria” Alapítványának egyházi témájú rajzpályázatán Bujdosó Gabriella és Kígyós Ilona különdíjas lett.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Debreceni Területi Irodája pályázatán kategóriáikban tanítványaink a következő eredményeket érték el:  Mohácsi Jázmin Liza I.hely, Karácsony Kristóf III. hely, Spisják Petra II. hely, Csávás Renáta III. hely.

A Pécsi Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. Pályázatot hirdetett “Gandhi az én szememmel” címmel, ahol Miczura Mirella díjazott lett.

miczura-mirella9

Megyei pályázatok eredményei

Városi pályázatok eredményei

A Sinka István Városi Könyvtár rajzpályázatot hirdetett négy korosztályban, “Hetedhét határon túl” címmel, ahol kategóriájukban Sanyó Klaudia I. helyezett, Turbucz Fatime I. helyezett és Bőr Kornélia I. helyezett lett.

Berettyóújfaluban a XIX. Bihari Számadó Napokhoz kapcsolódva a  KÖSZI rajzversenyt hirdetett az “Egészséges étkezés” címmel, Sanyó Klaudia, Sanyó Anita, Balogh Mária különdíjas lett.

sanyo-anita15-balogh-maria13sanyo-kinga14-igazgyongy-ami

2016. szeptember

Nemzetközi pályázatok eredményei

A 47. Kínai Iskolás gyermekek világkiállításán Magyari Ödön Márk, Szikli Izabella, Magyari Dávid arany minősítést, Balogh Mária  bronz minősítést kapott, kiválasztott lett Vígh Dominika, Eke-Rigó Anna és Balogh Dorina munkája is,  oklevelet kaptak.

A Wellingtoni Magyar Fészek Hírmondó Szerkesztősége 2016. augusztus hónapban meghirdetett rajzversenyén Barna Tamás, Nagy Fruzsina, Póka Norbert és Tapaszi Zsanett dicsérő oklevelet kapott.

A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány XI. Nemzetközi Gyermekrajz Pályázatán a “Csodás tettek” című versenyére küldött rajzok közül Balogh Zsuzsanna munkája a Hatvani Galériában díjazott lett.

balogh-zsuzsanna-7-eves

Országos pályázatok eredményei

A Flesch Károly Nonprofit Kft és a KOMP művészeti rajzpályázatot hirdetett a festészet napja alkalmából, ahol Lőkös Panni I., Birta Csenge II. helyezett lett 1-4. osztályos korcsoportban, Tóth Vivien az 5-9. osztályosok között III. helyezett lett.

A Szalézi Szakgimnázium Budapest rajzpályázatot hirdetett “Budapest, ahogy én látom” címmel. Gyerekeink fantasztikusan szerepeltek, Balogh Fanni (Komádi) és Horváth Patrícia (Biharkeresztes) első helyezett lett, Mohácsi Mirella (Körösszakál) 3. díjazott lett. Iskolánk közös nyereménye: “Alkotónap Faltisz Alexandrával”.

A Közi Horváth József Népfőiskola által ez év tavaszán kiírt “Az én templomom” című rajzpályázat zsűri által kiállításra javasolt 48 pályamunkája – közte tanítványunk, Szűcs Erikáé is, aki III. helyezett lett – Kárpát-medencei Vándorkiállításra indul. Ennek első állomása szeptember 28. Budapest.

szucs-erika

A Magyar Államkincstár által meghirdetett országos II. Mesterecset pályázaton való részvételért emléklapot kaptak tanítványaink beküldött munkáikért.

Debrecenben a Déri Múzeum Régészeti Tára Így képzelem a régészeti feltárást címmel hirdette meg első országos rajzpályázatát, melyen diákjaink: Bőr Ferenc, Szűcs Erika, Baranyó Bálint, Rostás Alexandra, Mohácsi Arnold, Balogh Vivien, Gurbai Vanessza, Pap Máté, Vámosi László, Juhász Zsófi és Kiss Bence munkája különdíjas lett.

A Cardex és az Unicef közös rajzpályázatán Mohácsi Vanessza, Bagdi Boglárka és Bokor Jázmin beküldött munkájából képeslap is készül és részt vesz majd az Unicef 70. születésnapjára rendezett fotókiállításon.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ által meghirdetett Költészet a kastélyban című alkotói pályázaton Kövesdi Áron kategóriájában első díjat nyert, Eke-Rigó Fanni dicséretben részesült.

A Mura mente Sport Team a  2016-os Hello Nyár! Kampány keretében  hirdetett  “Kedvenc Sportom” rajzpályázatának idei győztese Szász Gréta.

szasz-greta-magyarhomorog-tanara-karacsony-krisztina

Megyei pályázatokról érkezett eredmények