Alapítványunk a „Szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem”európai uniós évében sikeres pályázatot nyújtott be egy projekt megvalósítására.
A projektben melynek címe: „A mi meséink. Képek a nyomor széléről.”, Erdős Lajos meséit dolgozzuk fel olyan gyerekekkel, akik mélyszegénységben élnek a kistérség valamelyik településén. Az érdekessége, hogy a rajzok a gyerekek lakókörnyezetében készülnek, és a tervezésbe, festésbe a szülők is beleszólhatnak, javaslatot tehetnek.
A munka közben a mentortanárok fotókat készítenek az alkotás menetéről.
Az elkészült alkotásokat – 30 db festmény (akril, vászon) átlagosan 60X80cm-es méretben, keretezve, a fotódokumentációval együtt – egy kiállítás alapját képezi, melyet a kistérségen kívül szeretnénk többfele bemutatni az országban. Az első fővárosi kiállítás tervezett időpontja a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjához, október 17-hez kötődik.
Célunk a kiállítással a társadalmi előítéletek csökkentése, a mélyszegénységben élő, cigány gyerekek tehetségének megmutatásán keresztül. Az a kontraszt, ami a csodálatos képek és a lakókörnyezetben alkotó gyerekek között feszül, meggyőzően támogatja céljaink teljesülését.
A képek elkészítése során más célok is teljesülnek: fejlődik az identitástudat és a gyerekek tehetsége, mint érték visszagyűrűzik a közösségre.
A projekt időtartama: 2010.május1. – 2010.december 15.
A FUGA- ban a kiállítás lezajlott, az alábbi linkeken voltak hírek róla. Jelenleg az Esély Központban található (1084 Budapest Őr utca 5-7.).
http://www.szegenysegellen.hu/oktober/mi-meseink-alkotasok-101021
http://bezzeganya.postr.hu/a-mi-meseink
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/2749/a-mi-meseink-fuga-budapesti-epiteszeti-kozpont/
http://www.geniuszportal.hu/hirek?q=node/1835
http://videa.hu/videok/film-animacio/a-mi-meseink-gyerekrajzok-gyerekrajz-igazgyongy-alapitvany-wLavY9WKCd0u7xAL
![EV_HU[1]](http://igazgyongy-alapitvany.hu/wp-content/uploads/2011/09/EV_HU1-300x236.jpg)