Az Igazgyöngy Alapítvány a Kirekesztett Közösségek Terepszemléletű Támogatása c. programban

 

Alapítványunk 13 éve működik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, a berettyóújfalui kistérségben. Fő feladatunk a tehetséggondozás, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, roma gyerekekre. Ezt egy alapfokú művészetoktatási intézmény fenntartásával végezzük. Mivel tanítványaink több mint 70%-a hátrányos helyzetű, több mint 250 a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyermek, így biztosan tudjuk, hogy munkánk nem lehet hatékonyon, ha csupán iskolai keretek közé szorítjuk. Ezért az oktatás mellett, alapítványi feladatként esélyteremtő munkát is végzünk.

Az utóbbi évek sajátos modellfejlesztésünk a mélyszegénységben élő gyerekek integrációjára irányul. E modell célterülete Told, mellette még 13 településen dolgozunk: Biharkeresztes, Körösszakál, Körösszegapáti, Mezősas, Berekböszörmény, Körmösdpuszta, Hencida, Gáborján, Komádi, Magyarhomorog, Bojt, Berettyóújfalu. Kapacitásunk véges, mivel munkánkat önkéntesen végezzük, így nem tudunk a modellfejlesztésre minden településen koncentrálni. Kiemelt figyelemben részesítjük Toldot, amely egy 380 fő lakosú zsáktelepülés a román határ mellett, és az összes olyan problémát hordozza, ami ma Magyarországon a roma integrációhoz kötődik. Ha a falu lakosságának korösszetételét vizsgáljuk, látható, hogy a 0-18 éves korú 113 fő (31. 9 %), zömük roma. A nélkülözésben, munkanélküliségben, uzsorában, agresszivitásban, tudatlanságban felnövő nemzedék csak a nyomort tudja reprodukálni.

Muszáj küzdenünk ez ellen. Nem tudjuk tétlenül nézni a jobb sorsa érdemes gyerekek elkallódását.

Modellfejlesztésünk komplex módon közelít a problémához. Az oktatás mellett az intézmények közötti együttműködés generálása, és a családgondozás a legfontosabb területek.

Kiemelten fontosnak tartjuk az intézmények (családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat, iskolák, és óvodák, stb. ) közötti együttműködés kialakítását. Keressük a kapcsolódási pontokat, sokszor ellenállásba ütközve, de reményt keltő egyeztetésekkel.

Munkánk 3 éve állt össze rendszerré Toldon, mára már érzékelhető eredményeket produkálva.

Bizonyos programjaink Told egész lakosságát érintik, 25 sokgyermekes családdal a kapcsolatunk mindennapos. Rajtuk kívül a kistérségben kb. 120 családdal vagyunk támogató kapcsolatban, ez több mint 400 gyermeket jelent. Ismerjük és igyekszünk segítséget nyújtani a hétköznapi gondjaikban, mint pl.: egészségügyi, napi megélhetéssel kapcsolatos, hivatali ügyekben felmerülő (TAJ kártya, védendő fogyasztó státusz, lakásfenntartói járadék, személyi azonossági iratok, állampolgársági papírok, illetve tulajdoni viszonyok, stb.) problémák. Az elmúlt egy év során számos dolgot sikerült lebonyolítanunk, amelyek segítségével jobbá, élhetőbbé váltak a családok mindennapjai, pl.: kerti WC-k biztosítása, áramvisszakötések előrefizetős mérőberendezések keretében, kiskertlétesítés, építőanyagokhoz való hozzájutás a lakóhelyek javítása érdekében, külföldi állampolgárságú családok tagjainak sikerült megszerezni a magyarországi lakhatáshoz és az orvosi ellátáshoz szükséges papírokat. Szerveztünk élelmiszerosztásokat, biztosítottunk melegételt télen 85 gyermeknek. Most induló ösztöndíjprogramunk feltehetően sikeres lesz a tanulás iránti motiváltság fejlesztésében.

A nyár folyamán egyedülálló ötletként sikerült megteremtenünk a biobrikett készítés alapjait, amit nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel várt a falu lakossága. Dolgozunk a munkahelyteremtés kialakításán is, több ötletet, lehetőséget kipróbáltunk már, hogy munkalehetőséget biztosíthassunk.

Programszervezéseink, jelenlétünk lassan részévé vált a falu mindennapjainak. Nehéz leírni mindent, de a bizalom megerősödése, az emberek mentális állapotának javulása, az, hogy a gyerekek ritkábban kerülnek kórházba, és kevésbé morzsolódnak le az iskolából, hogy javult a falu képe, kevesebb az agresszivitás, visszaszorulóban van az uzsora, mind az mutatja, van kiút. Persze tele vagyunk kudarccal is, újra és újra nekifutunk egy-egy probléma megoldásának, de lelkesít bennünket az apró siker is.

Munkánkhoz nélkülözhetetlen segítséget kapunk a „Kirekesztett Közösségek Terepszemléletű Támogatásának 2. körös programja” keretében. Az, hogy egy csapathoz tartozhatunk, segít feldolgozni a kudarcokat, továbblendít a problémákon, ismereteket, ötleteket ad. Ha magunk lennénk, vélhetően beszívna bennünket a probléma, és arra a sorsra jutnánk, amire a legtöbb kezdeményezés: előbb-utóbb feladnánk céljainkat. Mert ez olyan terület, ami egyedül felemészti a legjobb csapatot is. A támogatás most lehetővé teszi egy kolléga alkalmazását, ezáltal munkánk hatékonysága érzékelhetően növekszik. A programban nemcsak fennmaradhatunk, de tovább is fejlődhetünk.

A célunk túlnő Told megmentésén, talpra állításán. Adaptálható tudást szeretnénk teremteni, módszereket, eljárásokat kidolgozni, bemutatni. A tudásmegosztás az igazi lehetőség arra, hogy a világ körülöttünk jobb legyen. Ehhez azonban működésünk biztos alapjaira is szükség van.

L. Ritók Nóra és Veress Tamás Tutor Alapítvány Kirekesztett Közösségek Terepszemléletű Támogatási Modellje Tutor Alapítvány Ahová sosem kopogtat be a Mikulás

A program keretében született írások