Ahová sosem kopogtat be a Mikulás

Amikor elkezdtem, nem gondoltam, nem hittem, hogy van olyan gyerek, akinek a Mikulás, a Karácsony azért nem jelent semmit, mert nem jelenthet, mert van, ahová sosem kopogtat be a Mikulás. Azt gondoltam, az Ünnepek mindenkinek fontosak. Aztán megértettem: nem így van.

Van, ahová sosem kopogtat be a Mikulás, ahol nem tesznek ki kiscsizmát az ablakba, ahol azt gondolják: hülyeség. Könnyebb ezt hinni, hitetni, mint megmondani, hogy nincs miből ünnepelni.

Van, ahová sosem kopogtat be a Mikulás és ahol nincs fenyőfa, se díszek, se gyertya és nincs tartalma az iskolában elkántált „Kiskarácsony, nagykarácsony”-nak.

Emlékszem, erre tavaly döbbentem rá, mikor a gyerekeink arról énekeltek, hogy karácsonykor segíteni kell a szegényeken… furcsa volt, nem, a megfelelő szó: morbid. Ők persze nem értették, csak kántálták, szorgalmasan és csak nekem lett gombóc a torkomban.

Azt is megértettem, hogy ünnepi vacsora sincs mindenhol.

Régóta tudjuk, mennyire fontos a suliban együtt sütött mézeskalács. Sok gyerek csak nálunk lát ilyet. Van persze, aki kis csomagban hazaviszi, de ők sosem. Megeszik, azonnal, ahogy kisül, haza már nem jut. De nem bánjuk, így is karácsonyi tapasztalat lesz, ahogy a karácsonyi zenétől hangos tanterem, a meggyújtott gyertyák, a levegőben terjengő utánozhatatlan fahéjillattal való találkozás is az. Ez mind-mind elraktározódik valahol mélyen bennük.

A Mikulás már lezajlott. Mint mindig, most is akadtak segítők, akik gyűjtenek, adnak, küldenek. Már két éve működik a „Told meg egy csokival!” elnevezésű gyűjtés. Ebben az akcióban a jómódú gyerekektől csak azt kérik, hozzanak be egy csokit a suliba, hogy a Toldon élőknek is legyen Mikulása. És van is, sőt, az idén nemcsak nekik! Mezősas, Berekböszörmény és Komádi halmozottan hátrányos helyzetű gyerekihez is bekopogtat. Van, ahol ünnepségen osztjuk ki és akad, ahol az óvodában, iskolában. Az is megesik, hogy a családoknak személyesen visszük le.

Az egyik helyen a nagylány kérdezi: „ő már nem kaphat?” Épp, hogy elmúlt 14, de a korán jött anyaság már felnőtté tette, legalábbis nem „mikulásváróvá”. De a kicsije kap, alig egy éves.

Másutt nincsenek otthon. Kuncogva dugjuk be a kitört ablaküvegen a csomagokat, és a nagy mackót, na, ez tényleg Mikulásajándék lesz, meglepi! Aztán óvatosan körbekémlelünk, nem látta-e valaki a betolt ajándékot, nehogy elvigyék, mielőtt a lakók hazaérnek… Szerencsére nem volt ilyen eset.

Később már karácsonyra készülünk, a suli minden zuga megtelik. A takarítónőnk kétségbeesetten felkiált: „itt már nem lehet takarítani!” És csakugyan nem, mindenütt csomagok, élelmiszer, játék, könyv, ruha… az ajándékok névre szólnak, minden családnak külön-külön, vagy éppen csak úgy, akinek gondoljuk. Naponta háromszor is fordul a postás, reggel kirakunk még négy raklap mosóport, adomány ez is, és milyen jó! Aztán 100 km-es messzeségből érkezik hozzánk egy nagy adag tűzifa! 35 családnak osztjuk szét zsákokba. Amikor azt hisszük, nem fér több, megérkezik Balázs atya és vele a 300 cipős doboz, tele ajándékkal. Ezúttal délelőtt jön, nevetve idézzük fel a tavalyi napot, mikor hajnali fél ötkor érkezett. A dobozok mind becsomagolva, rajtuk a felirat, hogy milyen korú és nemű gyereknek készült. Kis szeretetcsomagok, igen, érzik a szeretet, amivel gondos kezek összerakták!

Folyamatosan csomagolunk, zacskózunk, közben persze tanórák zajlanak, a gyerekek a maradék helyeken ajándékokat készítenek a szülőknek, „hazavivőset”.

Mi megpróbáljuk a településeket beosztani, ugyanis 13 faluba viszünk ajándékot. A ruhákat, mosóport hamarabb, a tartós élelmiszert, a játékokat és a cipős dobozokat hagyjuk az utolsó pillanatra, hogy akkor legyen öröm, mikor mindenkinek az.

Toldon, a falukarácsonnyal fejezzük be az ünnepek jelentette munkát, szervezést. Hullafáradtak vagyunk. A falukarácsonyon készülnek műsorral, maguktól, meglepetésnek szánják nekünk. Szép lesz.

Utána fordulhatunk kicsit a saját családjaink felé is.

Szeretném azoknak is visszaadni az örömöt, a segítség, odafordulás jó érzését, akik adnak. Próbálok leveleket, fotókat küldeni, de nem adják vissza kellően azt, amit egy gyerek érez, akinek nélkülünk nem lenne karácsonya. A gesztusokat, a szemeket, a szívbemarkoló pillanatokat nem tudja visszaadni kellően sem a betű, sem a fotó.

Legyen szép karácsonyunk és boldog, boldog új évünk!