Hímzés

Régóta tudott dolog, hogy az alkotás hihetetlen pozitív hatású. Mi, a suliban erre építünk. Azt azonban én magam sem gondoltam, hogy ekkora ötlet lesz a szülők körében is kipróbálni.

Már korábban is megfigyeltem, milyen szívesen festenek, kézműveskednek, amikor a gyerekekkel közös programokat szervezünk. Később már tudatosan is építettem rá, a „Mi meséink” című projektbe már szándékoltan vontuk be őket. És később is, adtunk nekik lehetőséget a falfestésnél, rajzolásnál. Eleinte csak a fiatalabb anyukák, néha szinte még gyerekként megélve a dolgot kapcsolódtak be. Később, pironkodva az idősebbek is. Sőt, néha az apukák is meg szerették volna mutatni, mit tudnak.

Aztán nyáron jött ez az ötlet. Egy, a blogunkat olvasó kedves hölgy küldte el a projektet, amiben, ha jól emlékszem egy afgán falu asszonyainak hímzéseit dolgozták be takarókba, faliképekbe a folton-folt varró klubok. Kérdezte, nem lenne e kedvünk hasonlóhoz, készíthetnénk magyar népi hímzéseket, ők pedig segítenének „termékké” varázsolni.

Az ötlet azonnal megtetszett. De azt is tudtam, nem a magyar népművészet irányba kell mennünk. Hiszen ismerem a helyi népművészek, csodás termékeket előállító hímzőasszonyok portékáit is, ők sem tudják értékesíteni a zsűrizett terítőket, párnákat sem. Hogy tudnánk akkor mi ennél különbet készíteni a hímzést sosem készített cigányasszonyokkal?

Az ötlet azonban tovább dolgozott bennem. Mi lenne, ha összekapcsolnánk valamivel, amihez a mi művésztanári tudásunk is hozzáadható? A gyerekrajzokkal….Hát persze…. Kézenfekvő ötlet. Gyerekrajzok jellegzetes motívumait hímzik majd ki az anyukák…először keresztszemessel, az a legkönnyebb. Később majd megtanuljuk a gobleinhímzést is. Sőt, másfajtákat is. Megpróbálunk egy „igazgyöngy” termékcsaládot létrehozni. Aminek az alapját az utánozhatatlanul édes gyerekrajzok adják. A maguk öntörvényűségével, gyermeki bájával. Az ötletek széles skáláján gondolkodunk már, hiába megindul az ember agya, lelkesedése….Már vissza kell fogni magam: csak lassan, megfontoltabban, kisebb lépésekben….

Augusztus: a havi rendezvényünkön félrehívok pár asszonyt, és elmesélem az ötletemet. Lelkesedésem rájuk is átragad. Kettővel megegyezünk, hogy elkészítik a próbadarabokat. A következő héten kiviszem a kongrékat, és a hímzőfonalakat. Megmutatom az alapöltést. Nem megy. Nekik nem sikerül. Pedig nagyon akarják, remegő kézzel….. Egyszerűsítünk. Kettőt kezdünk el. Pár öltés után mindig átveszem, gyorsan kihímzek egy sort, egyenletesen, aztán visszaadom. Nyugtatgatom őket, először nekem sem ment, mondogatom. A harmadik csere után sikerül nekik is egy sor. Dicsérem, örülünk. Közben Tamás kollégám is megjön, fénykép készül, már nincs feszültség, megfelelni akarás, nevetünk.

Szeptember: Lassan elkészül az első négy hímzés. Még bátortalan, félénk, de szép, egyenletes. Tamás, mikor kint jár, mindig lefotózza, hol tartanak. Én itthon megnézem, (sajnos nincs időm mindig kimenni) felhívom őket, dicsérem, javaslok. Végre kész. Beküldjük a foltvarró hölgynek, Debrecenbe. Közben, szintén a blogból, bejelentkezik egy másik hölgy, akinek hobbija a keresztszemes hímzés, segítséget ajánl. Saját honlapján ír ki pályázatot a mi támogatásunkra.

Nagyon izgulok. Két hét múlva visszakapjuk az első három kész munkát. Egy párnahuzat, és két táska.

Szépek. És eladhatók. Viszem ki Toldra, nekik is megmutatni. Látszik, nagyon örülnek. Szemükben ugyanaz a büszkeség, mint a gyerekeikében, mikor sikerül egy szép rajz. Mint a mienkben, amikor sikerül valami, közösen.

Október: Megvan az első megrendelés, pont tőletek. 30 db! Csodálatos! Közben készítem a havi beszámolókat a támogatóinknak, teszek be egy fotót a táskákról is. És érkezik egy levél, Luxemburgban szívesen vásárolnának párat. Aztán megy tovább: a karácsonyi vásárokban, rendezvényeken is szívesen árulnának belőle. Persze ez még nem fix, hiszen nem tudjuk, elkelnek e, de a lehetőség megvan.

Közben a faluban is elterjed a hír. Sokan jelentkeznek, szeretnék kipróbálni.

Viszünk hát újabbakat. Aztán még többet. Október végén már újabb 9 hímzés van készen, és kiosztunk még 14-et. De kevesellik. Még többen akarják.

A 9 hímzés szép lett. Sokaknak még nem megy. Bíztatjuk őket, mutatjuk az öltéseket, segítünk. Öten már gyönyörűen hímzik. És örömmel. Két férfi és kér. Szerintük nekik is megy majd. Kilencért már fizetünk. Megelőlegezzük a pénzt, mert tudjuk ezeknek már van gazdája. 2500 Ft egy darab. Élelmiszerre, tisztítószerre lehet fordítani, számlát kérünk róla. Mert így tudjuk hivatalosan is szabályosan az alapítványon belül elrendezni. Ital, cigaretta nem lehet a számlán.

Sok munka van rajta, mondják. Egy-egy kis házikó kihímzése is több óra. Bólogatok, igen, tudom.  És emlékeztetek az augusztusi hagymaszedésre. Amikor 38 fokos melegben kellett 3 ezerért egész nap dolgozni a tűző napon. Igen, így mindjárt más. Ezt sokkal jobb csinálni, mondja egyikük. – Meg úgy belefeledkezik az ember….közben elfelejti, mennyi baj van…teszi hozzá elgondolkodva a másik.

– Én megpróbálom a fantáziám szerint csinálni.- mondja egy fiatalasszony. Lehet, magának nem fog tetszeni, mert újítottam is – teszi elém a gyönyörűen kihímzett kis házat, virágokkal. A háttérbe szegecseket varrt. Még barátkoznom kell vele, de nem mutatom. Kérdezem, honnan vette? – Lefeszegettem egy farmerről, amit a múltkor hoztak. Gondoltam, ha azon jól mutat, megpróbálom ezen is. Na, mit szól?

Mit szólnék? Örülök. Annak, hogy örömmel csinálják. Annak, hogy látom, amint a szépség létrehozása átlényegíti őket. Ahogy megnyugszanak, kisimulnak. Ahogy büszkék arra, amit létrehoztak. Ahogy versengenek, hogy kinek a szebb. Ahogy elismerik egymást. Ahogy felcsillan a szemükben valami remény.

Persze még hosszú az út. Próbálnánk a közösségfejlesztésre is használni, pl. egy „központot” kinevezünk, ott tesszük le a hímzőcérnákat. Hogy elmenjenek egymáshoz azok is, akik ezt eddig nem tették meg. Ez még nem megy. Magyar cigány nem megy oláh cigányhoz, kérni. Még nem. Talán majd később.

Ha majd a karácsonyi menetnek vége lesz, ki kell építenünk az értékesítés stabil piacát. Ehhez sok minden kell, marketing, olyan tudással, ami nekünk nincs meg. De megvan a segítő-támogató körben. Akiknek tetszik az ötlet. És tudom, segítenek majd. Azok, akiknek ez a szakmájuk.

November: erre a hónapra minél több termék elkészítését tervezzük. Holnap jön a folton folt varrás tudásával bíró segítőnk, és megtanít bennünket a táskákat megvarrni. Amit mi megtanítunk majd egy-két ügyesebb asszonynak. És készítünk majd mást is, a minta példánya most készül pl. a mobiltelefon tartónak. Lesznek majd könyvjelzők is. És novemberben még megtanítjuk nekik az ikonfestés alapjait.

Megvannak már az álmaink is: sajátos kisbútorok, falikárpitok, lakásdekorációs termékek…

szociális szövetkezeti forma…kirakodóvásár….turisztikai vonzerő…munkahelyek…

Persze, jó a fantáziánk…de hát mi művészeti iskola vagyunk…

Hímezés-hámozás helyett: Hímzések

 Jövő rajzolódik a varrótűk alatt