Hímezés-hámozás helyett: Hímzések

Régóta tudott dolog, hogy az alkotás hihetetlen pozitív hatású. Mi, a gyerekekkel a suliban erre építünk. Azt azonban magam sem gondoltam, hogy ekkora ötlet lesz a szülők körében is kipróbálni.

Már korábban is megfigyeltem, milyen szívesen festenek, „kézműveskednek”, amikor a gyerekekkel közös programokat szervezünk.

 

Később már tudatosan is építettem rá, a „Mi meséink” című projektbe már szándékoltan vontuk be őket. Később is adtunk nekik lehetőséget a falfestésnél, rajzolásnál. Eleinte csak a fiatalabb anyukák – szinte még gyerekként megélve a lehetőséget – kapcsolódtak be. Később, pironkodva az idősebbek is. Sőt, olykor még az apukák is meg szerették volna mutatni, mit tudnak.

Nyáron jött az ötlet. Egy, a blogunkat olvasó, kedves hölgy küldte el a projektet, amiben – ha jól emlékszem- egy afgán falu asszonyainak hímzéseit dolgozták be takarókba, faliképekbe a folton – folt varró klubok. Kérdezte, nem lenne-e kedvünk hasonlóhoz, készíthetnénk magyar népi hímzéseket, ők pedig segítenének „termékké” varázsolni azokat.

Az ötlet azonnal megtetszett. Azt is tudtam azonban, hogy nem a magyar népművészet irányába kell mennünk. Hiszen ismerem a helyi népművészek, csodás termékeket előállító hímző asszonyok portékáit is, sajnos még ők sem tudják értékesíteni a zsűrizett terítőiket, párnáikat. Hogy tudnánk akkor mi ennél különbet készíteni, hímzést sosem készített cigányasszonyokkal?

Az ötlet azonban tovább dolgozott bennem. Mi lenne, ha összekapcsolnánk valamivel, amihez a mi művésztanári tudásunk is hozzáadható? A gyerekrajzokkal! Hát persze, kézenfekvő ötlet. Gyerekrajzok jellegzetes motívumait hímzik majd ki az anyukák, először keresztszemessel, az a legkönnyebb. Később majd megtanuljuk a goblein- hímzést is, sőt, másfajtákat is. Megpróbálunk egy „Igazgyöngy” termékcsaládot létrehozni, aminek az alapját utánozhatatlanul édes gyerekrajzok adják. A maguk öntörvényűségével, gyermeki bájával. Az ötlet tervezése közben annyira belelkesedtünk, hogy erővel kellett visszafogni magunkat: csak lassan, megfontoltabban, kisebb lépésekben…

Augusztusban, a havi rendezvényünkön félrehívtam pár asszonyt, és elmeséltem az ötletemet. Lelkesedésem rájuk is átragadt. Kettővel megegyeztünk, hogy elkészítik a próbadarabokat. A következő héten kivittem a kongrékat (keresztszemes hímzés többnyire pamut alapanyaga – a szerk.), és a hímzőfonalakat. Megmutattam az alapöltést. Nem ment, elsőre nem sikerült, pedig nagyon akarták, még a kezük is remegett az igyekezettől. Egyszerűsítettünk, kettőt kezdtünk el. Pár öltés után mindig átvettem, gyorsan kihímeztem egy sort, egyenletesen, aztán visszaadtam. Először nekem sem ment, mondogattam. A harmadik csere után sikerült nekik is egy sor, örültünk. Közben Tamás kollégám is megjött, fénykép készült, eltűnt a feszültség, a megfelelni akarás, együtt nevettünk.

Szeptemberben elkészült az első négy hímzés. Még bátortalan, félénk, de szép, egyenletes. Tamás, mikor kint járt, mindig lefotózta, hol tartanak. Én itthon megnéztem (sajnos nincs időm mindig kimenni) felhívtam őket, dicsértem, javasoltam. Végre kész, beküldtük a foltvarró hölgynek Debrecenbe. Közben – szintén a blogból- bejelentkezett egy másik hölgy, akinek hobbija a keresztszemes hímzés, segítséget ajánlott: saját honlapján ír ki pályázatot a mi támogatásunkra.

Nagyon izgultam. Két hét múlva visszakaptuk az első három, immár kész munkát. Egy párnahuzat és két táska. Szépek. Eladhatók. Kivittem Toldra az asszonyoknak, megmutatni. Látszott, nagyon örülnek, szemükben ugyanaz a büszkeség volt, mint a gyerekeikében, ha sikerül egy szép rajz. Mint a mienkben, amikor sikerül valami, közösen.

Októberben megjött az első megrendelés, pont tőletek (Kirekesztett Közösségek Modellprogram csapata), 30 db-ra, csodálatos! S miközben készítettem a havi beszámolókat a támogatóink részére -tettem bele egy fotót a táskákról is-, érkezett egy levél, Luxemburgban szívesen vásárolnának párat… S szépen sorban jött a többi felkérés: a karácsonyi vásárokban, rendezvényeken is szívesen árulnának belőle. Persze ez még nem fix, hiszen nem tudjuk, elkelnek-e, de a lehetőség megvan.

A faluban is elterjedt a hír, sokan jelentkeztek, szeretnék kipróbálni, vittünk hát újabbakat, aztán még többet. Október végén már újabb 9 hímzés lett készen, és kiosztottunk még 14-et, de kevesellték, még többen akarták.

A 9 hímzés szép lett, de sokaknak még nem sikerült. Bíztattuk őket, mutattuk az öltéseket, öten már gyönyörűen hímeztek, ráadásul örömmel. Két férfi is kért. Azt mondták, nekik is megy majd.

Kilencért már fizettünk. Megelőlegeztük a pénzt, mert tudtuk, ezeknek már van gazdája. 2500 Ft egy darab, élelmiszerre, tisztítószerre lehet fordítani, számlát kérünk róla. Csak így tudjuk hivatalosan is, szabályosan, az alapítványon belül elrendezni. Ital, cigaretta nem lehet a számlán.

Sok munka van rajta, mondták, egy-egy kis házikó kihímzése több óra. Bólogattam: igen, tudom és emlékezetükbe idéztem az augusztusi hagymaszedést, amikor 38 fokos melegben kellett 3 ezerért egész nap dolgozniuk a tűző napon. „Ezt sokkal jobb csinálni!” – mondta egyikük. „Meg úgy belefeledkezik az ember… közben elfelejti, mennyi baj van…” – tette hozzá elgondolkodva a másik.

„Én megpróbálom a fantáziám szerint csinálni!” – mondta egy fiatalasszony. „Lehet, magának nem fog tetszeni, mert újítottam is!” – tette elém a gyönyörűen kihímzett kis házat, virágokkal. A háttérbe szegecseket varrt. Még barátkoznom kellett vele, de nem mutattam. Kérdeztem, honnan vette. „Lefeszegettem egy farmerről, amit a múltkor hoztak. Gondoltam, ha azon jól mutat, megpróbálom ezen is. Na, mit szól?”

Mit szólhattam volna? Örültem… Annak, hogy örömmel csinálták, hogy láttam, amint a szépség létrehozása átlényegíti őket. Annak, ahogy megnyugszanak, kisimulnak és büszkék arra, amit létrehoztak. Örültem, mert láttam, hogy versengenek kinek a szebb és elismerik egymást… Felcsillant a szemükben valami remény.

Persze még hosszú az út. Szeretnénk a hímzést közösségfejlesztésre is használni, egy „központot” kinevezünk, ott tesszük le a hímző cérnákat. Az a cél, hogy elmenjenek egymáshoz azok is, akik ezt eddig nem tették meg. Magyar cigány nem megy oláh cigányhoz kérni. Még nem, de talán egyszer.

Ha a karácsonyi menetnek vége lesz, ki kell építenünk az értékesítés stabil piacát. Ehhez sok minden kell, pl. marketing olyan tudással, ami nekünk nincs meg, viszont megvan a segítő-támogató körben. Tudom, segítenek majd azok, akiknek ez a szakmájuk.

November. Erre a hónapra minél több termék elkészítését tervezzük. Eljön hozzánk a folton folt varrás tudásával bíró segítőnk, és megtanít bennünket, táskákat megvarrni. Amit mi továbbtanítunk majd egy-két ügyesebb asszonynak. Készítünk majd mást is, a mintapéldánya most készül a mobiltelefon- tartónak és lesznek könyvjelzők is. Megtanítjuk nekik az ikonfestés alapjait is.

Megvannak már az álmaink is: sajátos kisbútorok, falikárpitok, lakásdekorációs termékek… szociális szövetkezeti forma… kirakodóvásár… turisztikai vonzerő: munkahelyek!

Persze, jó a fantáziánk, de elvégre mi művészeti iskola vagyunk.